Mindenkivel előfordult már, hogy egy ártatlannak induló vita
ajtócsapkodással és durva sértegetésekkel zárult. Egyik fél sem így
tervezte, ám valamilyen érthetetlen okból, mégis így alakult a dolog.
Sok apró észrevehetetlen lépés vezet a tányértöréshez, általában olyan
félmondatok, szurkálódások, amikről nem is gondolnánk, mennyire
mérgezőek lehetnek egy vitában, hosszútávon pedig a kapcsolatban.
„Ezt csak azért mondod, mert egy beszari alak vagy”, „gyerekes vagy”,
„olyan szarrágó vagy, mint az apád”, „ne hisztizz”, „mindig ezzel
próbálkozol… bőgéssel nem oldasz meg semmit, van valami konstruktív
ötleted is?” – néhány kiragadott szösszenet azokból a mondatokból, amik
biztosan segítenek abban, hogy este lefekvéskor a közös ágyban széles
határvonal képződjön az ágy „bérlői” között.
Miről is szólnak ezek a mondatok? A tényleges mondanivaló, ami ezek
mögött a kijelentések mögött nem is annyira rejtőzik, mint inkább
provokál, arról mesél, hogy a másik egy lehetetlen alak, valamit rosszul
csinál, rosszul gondol, rosszul érez.
Egy szituációból arra a végkövetkeztetésre jutni, hogy a másik egy
szar alak, egyszerű és kényelmes választás, a megoldáshoz azonban egy
arasznyival sem visz közelebb. Ha úgy vesszük, ezt a fordulatot a
probléma jegelésének is tekinthetjük, „úgysem változik semmi, mert te
ilyen vagy”. Ezzel a sértő fél azt mondja: nincs mit tennem, mert te
úgyis rossz vagy, majd ezután kényelmesen hátra is dőlhet, és tovább
rágódhat azon, milyen szörnyű ember is a partnere. De hát legyünk
őszinték: előfordulhat, hogy hülyeséget csinálunk, ki nem csinál?
Előfordulhat, hogy másképp gondolkodunk – meglepő lenne, ha nem így
volna. Ezen a két fronton az érett felnőtt ember megteszi, hogy
végiggondolja a lehetőségeket, álláspontokat, és alapos mérlegelés után
vagy változtat a viselkedésén és állásfoglalásán, vagy nem. De amit
érzünk, azzal kapcsolatban felesleges vitába bocsátkozni. Ez nem vita
kérdése, ez tény.
Kétségbe vonni a másik érzéseit, bátorság, ámde önzőségről árulkodik.
Partnerünk érzelmeinek negálásával megbántjuk őt. Az érzelmek tudatos
manipulálására, sajnos, csak csekélyke részben van módunk, az
oroszlánrésze azonban még a kutatók számára is ismeretlen folyamatok
mentén szerveződik. Az érzelmek jogosságát tehát nem lehet kétségbe
vonni, ezek tények. Ha ezt valaki nem képes elfogadni, az jó eséllyel
képtelen lesz arra, hogy egy kényes helyzetet komprumisszumkészen
kezeljen. Nyilván nehéz elfogadni, hogy a másik csalódott, dühös,
kiábrándult, ezért a belső feszültségeink csökkentése érdekében
hajlamosak vagyunk rá, hogy félreértelmezzük a partnerünk negatív
érzéseit. Gondolhatjuk azt, hogy lám-lám, már megint nem csináltam
valamit jól, ami rosszabb esetben olyan végkövetkeztetéssel érhet véget,
hogy rossz ember vagyok, nem vagyok elég jó, képtelen vagyok
megfelelni… Illetve gondolhatjuk azt is, hogy hálátlan dög, hogy nem
szeret úgy, ahogy vagyok.
A helyzet, amikor álláspontjaink nem egyeznek, mindig feszültséggel
terhes. Minél nehezebben összeegyeztethetők szempontjaink, annál
tehetetlenebbnek érezhetjük magunkat. A tehetetlenség érzése abból
fakad, hogy azt gondoljuk, a másik nem érti, amit mondani akarok, amit
meg akarok értetni vele. Az ember alapvetően önző. Mindannyian arra
vágyunk, hogy a mi igazunk győzedelmeskedjen. A provokációink célja,
hogy előnyös helyzetbe kerüljünk, vagyis ha a másik bekapja a csalit, és
agresszíven, (viszont) támadólag lép fel, azzal megteszi nekünk azt a
szívességet, hogy beteljesíti állításunkat: valóban gyönge ember. Ebben
az esetben alapvetésem (ő egy szar ember) bizonyítást nyer, és ekkor már
tovább dédelgethetem magamban az igazam. Ha visszavonulót fúj,
kiütéssel győztünk! Ez azonban a másik fél nézőpontjának elvesztésével
jár, és mivel neki nem volt alkalma, hogy érveljen, az ezzel járó belső
feszültség elraktározódik és garantáltan növeli a következő égiháború
kirobbanásának esélyét.
A spirál bejáratott: könnyű és forgatókönyvszerű megoldások sorozata,
ami nélkülöz mindenféle önreflexiót, és ezáltal egyre távolabb visz a
helyzet megoldásától. Néhány apró dolgot szem előtt tartva azonban
szabályozott mederben tarthatjuk a vitát, és minimalizálhatjuk az
érzelmi feszültséget. Ennek a hozzáállásnak a legfontosabb alapköve,
hogy nem a másikat bíráljuk, hanem az eseményeket és a saját
érzelmeinket helyezzük a kommunikációnk fókuszába.
Ili baromira dühös Attilára, mert Attila reggelente cipőben szalad
vissza a lakásba telefonjáért. Ha Ili a provokatív spirál mellett dönt,
azt mondja, ”Attila! Akkora egy lusta disznó vagy, hogy nem bírod soha
levenni a cipődet”. Ha azonban a konstruktívan viselkedik, ekképpen
fejezi ki magát: „Elképesztően dühös vagyok rád, amikor áttrappolsz a
szőnyegen a koszos cipőddel, mert ilyenkor azt érzem, figyelmen kívül
hagyod, amit kértem”.
Azért ez egészen másképp hangzik nem? Sokkal kevésbé megy fel az
emberben a pumpa, és emiatt jóval több, a helyzet megoldásához
szükséges, hasznos információ tud átjutni. Ennek az az oka, hogy a
második esetben Ili az adott helyzetre fókuszál, nem általánosít, és
Attila viselkedésére vonatkozóan fogalmaz meg kritikát, nem pedig Attila
személyiségét bírálja. Ha a konkrét eseményeket vesszük górcső alá,
jóval nagyobb eséllyel találhatunk rá azokra kritikus pontokra, amik
konfliktust generálnak, és ez esetben már tudjuk, hol kell
változtatnunk. A dologhoz az is hozzátartozik, hogy sokkal könnyebb
tényekről vitatkozni (átmentél a szőnyegen), mint homályos
célozgatásokról, általánosításokról tárgyalni (lusta vagy), ezeknél
ugyanis nincsenek konkrét kapaszkodóink. Ili ezen kívül megtett egy kulcsfontosságú lépést: kifejezte negatív
érzéseit. Sokszor ez az egyik legnehezebb lépés, ugyanis a negatív
érzéseinket gyengeségként élhetjük meg, kifejezésük, azonban segíthet a
másik fél számára megérteni, hogy viselkedése milyen hatással van ránk.
Mindezek mellett megtehetjük, hogy kéréssel fordulunk a másikhoz,
megfogalmazzuk szükségleteinket, ezzel ugyanis elébe mehetünk a
konfliktus fokozódásának.
Természetesen mindezt nehéz tudatosan végiggondolni egy-egy melegebb
helyzetben, nehéz ellenállni, hogy felüljünk a provokációnak, és a sértő
megjegyzésekre is hideg fejjel, a helyzetre koncentrálva reagáljunk.
Azonban ez az egyetlen konstruktív megoldás, ami által közelebb
kerülhetünk a megoldáshoz. Érdemes egy próbát tenni, a többi már
lépésről lépésre megy.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése